MonAmi Cottage - Hvar, 2019. május 15.

A háztetőn valahol (nem láttam hol) lehet egy fészek mert már legalább 10 napja hallottam a nagy virtcsaftot időről időre.

2 nappal ezelőtt Bruho a cicám mozdulatlanul meredt valami felé a kőfal tövében. Odamentem - és szerencsére még nem történt semmi konfliktus - megláttam egy icike-picike madárfiókát. Mivel a fészek pontos helyét nem ismertem ezért csak visszatettük a tető lapos részére remélve, hogy visszatalál az otthonába. Itt repkednek különféle madarak fecske, verég, cinege és még pár nagyobb testű is, egészen idáig azt hittem, hogy fecske fészkünk van, de most láttam, hogy ez a madár egy kis cinke.

Sajnos azonban tegnap megint csak a macska viselkedése keltette fel a figyelmemet. Hallottam a kétségbeesett csiripelést. Nem volt mit tennem, gyorsan kigugliztam mi a teendő ilyen esetben és csináltam egy jó kis fészket az egyébként csak dekoráció gyanánt szolgáló kalitkámba és beletettem a rémült madarat. Addig még azt sem tudtam, hogy van e valami baja, de amint biztonságba került elkezdett ugrabugrálni és csak nyitogatta a csőrét amilyen nagyra csak tudta.

Elolvastam a legfontosabb tudnivalókat az ilyen esetekre vonatkozóan. Azt irták, hogy macskakaja, tojás sárgája, túró.....amivel óránként meg kell etetni a piciket. Vizet pipettával, de elég az is ha a falatokat vizbe mártva adagoljuk. Cicakaja volt itthon úgyhogy kisebb darabonként egy csipesz segítségével elkezdtem etetni. Úristen.....olyan éhes volt, alig akarta abbahagyni az evést, már attól tartottam, hogy esetleg a túl sok étel lesz a probléma.

De szerencsére nem történt baj. Éjszakára biztonságos polcra raktam a kalitkát és letakartam, hogy a lámpagyújtással ne zavarjam meg. Nem aludtam túl jól, nagyon aggódtam miatta egészen addig amíg fél 7 körül elkezdett csiripelni.

Nagyon elégedettnek tűnt, evett is szépen, de már jóval kevesebbet mint előző nap, valószínűleg ez lesz a normális adag. Egyszerűen működik mert ha már nem éhes nem nyitja ki a csőrét. Volt kaki is, azt óvatosan kivettem a fészekből.

Ha nem lenne cica a háznál megpróbálnám szabadon engedni mert azt olvastam, hogy sokszor nem "kell" megmenteni a fészekből kiesett vagy nem is tudom milyen módon kikerülő fiókát mert ha biztonságos a terület akkor a mama általában megtalálja, eteti illetve valahogy visszajuttatja a fészekbe. Sajnos azonban a cica társaság biztosan a végét jelenteni mert annyira védtelen, egyetlen karmos érintés végzetes lenne számára.

.....és nagyon ügyesen tud már kapaszkodni is.

Emlékszem nagyapám mesélte, hogy akkor szeretett bele nagyanyámba amikor látta, hogy Ő a legjobb "marokszedő" a mezőn :-) Akkor gyerekfejjel és nagyon is városiként olyan volt a történet mintha valami egészen más világról mesélt volna. Nem sejtettem, hogy leszek én még hasonló helyzetben. Szerintem most nagyon büszke lenne rám hátha még megtudná, hogy 150 kunát kaptam a napszámos munkámért :-) .... sokszor eszembe jut az utóbbi időkben.

Az én hvari Emberem (Sime) igen, dolgozik a földeken. Szánt, vet, szüretel. Ez az életforma már errefelé is egyre kihalóban van. Túl sok fizikai munka, megélhetéshez nem elég, a Konzumban pedig olcsóbbak a zöldségek mint a piacon......Ez van ha tetszik ha nem. Van egy közeli öreg barátja Simének. Barba Sime. 80 felé közeledik, de rendületlenül jár minden nap és teszi a dolgát a földjein. Fogja a zsákját és a városból kivezető úton megáll. Nem kell sokáig ácsorognia, mindenki ismeri és percek múlva már viszi is fel valaki a hegyre. Ő az egyik kedvencem az öregek közül. Dörmögve beszél én pedig kattogó aggyal próbálom a már ismerősebb horvát szavak felhasználásával segíteni "beszélgetésünket". Két lánya van, az egyik Angliában, és a másik sem a földműves életet választotta magának. Sime aki ritkaságszámba megy itt a szigeten Barba Sime nagy szerencséje. Mint fia helyett fia minden évben műveli a földjeit Így tízszer olyan hamar kész a szántás, veteményezés, stb. mintha ő csinálná. Kora reggel szoktunk indulni. Én vagyok a fuvarozó és "good company" :-) Barba Sime ahogyan az idősek általában már a megbeszélt idő előtt 10 perccel vár a ház előtt és bár nehézkesen tud a kis Bogárba beülni - gyakran mormogva "kurac" (fasz) - .....mégis imádja. Azt gondolom ha valamit ki lehet hozni ebből a napszámosmunkából akkor mi topon vagyunk. Élvezet!

Megérkezés rögtön leülünk és az ütött-kopott bögrékből iszunk egy kis házibort rákészülve a melóra. Barba Sime elmondja mit szeretne és hogyan......Sime nem ért egyet, ezen elvitatkoznak még egy darabig. Állati lassan jár láthatóan fájdalmas számára minden lépés. Bár egyszerűnek tűnik a munka nekem azért sikerül néha összebolygatnom. Amíg Sime szánt addig én buzgón segítek kiszedni az előző veteményből ottmaradt krumplit, hagymát ilyesmit. Barba Sime gyakran leül pihenni (ilyenkor mindig int, hogy üljek le vele én is) maradtam és gondoltam majd gyorsan megcsinálom amit együtt csináltunk.....Hallottam én hogy messziről valamit magyaráz, de úgy értelmeztem, hogy folytathatom amit elkezdtem. Hát látom egyszercsak, hogy jön közelebb és csak mondja, csak mondja. Akkor derült ki, hogy kiszedtem azokat a hagymákat is amiket direkt a földben akart hagyni. Ő mérgelődött én meg alig tudtam visszatartani a nevetést (azóta is ha eszembe jut) mert annyira burleszk volt az egész, egy vicc......a hagymák visszakerültek a földbe.

Ja....ha vége az aznapi dolognak nem indulunk ám azonnal haza......Nem. Megint leülünk és megint iszunk egy kicsit....és beszélgetnek ők ketten én meg értelmesen "hallgatok". Nem nagyon akaródzik nekik visszamenni a városba. A múltkor Sime azt mondja...."Barba Simének nagyon tetszik a melled (höökkk)....azt mondta, hogy úgy megérintené (mégnagyobb höööökkk)"........Egy alkalommal amikor ismét csak az öreg és én "pihentünk" eljött az a pillanat......Hagytam. Tök boldog volt, hogy a mellemre tehette mindkét kezét persze ruhán keresztül, de ez nem kisebbítette az örömét :-)))))) 

Ha kedved támad kiruccanni velünk tudod.......a hvari szállást nálunk itt találod.

Láttam már újságcikket róluk, de lábát előttem még nem tette a hajójukra idegen. De elérkezett az én időm....egyik hajnalban én is felkeltem Simével. Rohadt korán volt az a fél 5. Összekapkodtuk a sótól már szétrepedt hátizsákot, bele 2 üveg vizet és egy pár szendvicset. Nagyon izgatott voltam mert a kikötőbe menet tudtam meg, hogy senki nem értesült még róla, hogy ma (először) lesz egy hívatlan vendég a hajón. Hiába volt már minden aggodalmam....megérkeztünk a koromsötét kikötőbe. A halászok az égvilágon semmit nem szóltak amikor megláttak, ettől nem nőtt meg az önbizalmam. Reméltem, hogy egy kicsit azért udvariaskodni fognak. De óriásit tévedtem. A kurta-furcsa kezdet után már végképp nem tudtam, hogy a fenébe fogom elővenni a fényképezőgépemet ugyanis feltett szándékom volt, hogy én bizony az egész napot végig fogom fényképezni. Nem szaporítom a szót, elindultunk 4 db csónakkal tízen. A kormányosokon kívül majdnem mindenki keresett magának egy vackot és aludtunk egy jó órát mire a nap megjelent a horizonton mi pedig elértük az előre kitervelt kis szigetet.

A halászcsalád tagjai akik az egészet organizálják ugyanúgy melóznak a többiekkel, a különbség csak az, hogy nekik több lé marad.....Van az öreg - és itt most csak egy jellemző momentumot beszúrnék - Kérdezem Simét az imént, mi is a neve az öregnek? Erre dörmögi az orra alatt.....Drága, mondtam már neked! Mindenki Márko abban a családban. Mintha mindenre emlékeznem kellene :-) Na mindegy, így megy ez mifelénk! Szóval Barba Marko, Marko és a kis Marko aki 9 év körüli és már évek óta a sulszünetekben szorgos tagja a csapatnak. És már most nagyon "macho".

Közel a parthoz lehorgonyoztak 2 csónakot kettővel pedig távolodva egymástól elkezdték beengedni a hálót majd nem tudom mennyi, rengeteg méternyi kötelet olyan villantófélével amivel terelgetik a halrajt a háló irányába. Szerencsére Sime jelt adott, hogy nyugodtan vegyem elő a kamerát...szóval immár nem voltam egyedül. Az emberek csak húzták ki a köteleket a vízből és dobálták vissza újból ezt nagyon sokszor ismételve, de úgy, hogy az ne gubancolódjon össze. Igyekeztem nem útban lenni senkinek, egyre jobban éreztem merre pozicionáljam magam adott pillanatokban. 9 óra körül egymás után elkezdték ledobálni a textilt és ott találtam magam a sok pucér pasi között. Egy cseppet sem zavartatták magukat, láthatóan ügyet sem vetettek rám ami megnyugtató volt ebben a fura szituban. Időnként beugrottak a vízbe (gondoltam biztos melegük van mert a hőség óriási volt) de aztán megtudtam, hogy a halak mozgását lesik. Előkerült egy szigony is és egy pár nagyobb példány már a lábaim előtt csapkodott. Végre már én is kaptam pár lelkesítő pillantást amikor látták milyen boldogan csattogtatom a fényképezőt. Melóztak és melóztak csak húzták-vonták azt a víztől súlyos kötelet. Ők a hétköznapi hvari halászok pocakkal vagy anélkül, sötétbarnára cserzett bőrrel, öreg, fiatal..... Hú és hogy beszólnak egymásnak ha valaki éppen nem erre vagy arra mozdul, nem jobb oldalról hanem balról tekeri a kötelet. Egyszercsak a két csónakkal elkezdtek egyre közeledni egymáshoz és ekkor már láthatóvá vált, hogy a háló egyik vége az egyiken, a másik a másikon van. Aztán már egészen összeértek és felgyorsultak az események.....ki húzza fel a zsákmányt, izgatottá vált mindenki....és tudtam, hogy ez most a nap fénypontja. Hát az valami óriási élmény amikor napvilágra kerül mekkora az aznapi fogás!!!! Ugyanis a sokórányi munka minden esetben ugyanannyi. A különbség sajnos igen nagy....nem mindig sikerül befogni a rajt és ha igen az is lehet, hogy 50 kg az is, hogy 400. 

Na ez a nap....ez a 400 kilós volt!!!! Háló, hálóból szákkal átlapátolták a rengeteg halat hajóra.....És akkor? Na akkor értettem meg, hogy miért vannak takarók a csónakban (abban biztos voltam, hogy nem azért mert fáznak). A szétterített halakat letakarták a gyorsabb bevégeztetés miatt. Ezután összerendezgették a hálókat, köteleket, stb. Ejött az ebéd ideje is...mindenki elővette az elemózsiát. Ekkor tört meg a "jég". Egyikük odakiáltott hozzám és égnek emelt kezekkel pucéran pózba vágta magát. "Na, most....csinálj rólam egy képet" Naná, hogy megcsináltam :-) De nem vacakoltak sokáig, horgony fel és irány a kikötő. Amíg befutottak a csónakok (általában déli 1 óra körül) az addigra kimúlt halakat különböző ládákba fajtánként, nagyságonként szétszortírozták. Persze a ruhák is visszakerültek addigra így aztán a meztelen halászokat csak a nyílt tengeren vitorlással megközelítők láthatják néha. És hogy miért meztelenek? Saját elmondásuk szerint sokkal kényelmesebb így dolgozni, a ruha csak útban lenne, vizesen vagy a rászáradt sótól dörzsölve a bőrüket. Végül is van benne igazság.

A kikötőben a halászcsalád Nőtagjai már ott vannak. Mérleggel, jeges vízzel teli dézsák már előkészítve. A helyi étteremtulajdonosokon kívül a szemfüles turisták is kíváncsiak mire tudnak villámgyorsan lecsapni. A szépen átmosott halakat bestokizzák valami egészen művészien és már megy is a nagyobb felvásárlókhoz. Az egész nem több mint maximum 40-50 perc majd mindent eltakarítanak, felmosnak és aki kicsit is később érkezik már nyomát sem látja a gyönyörű, többszázéves árkádok közt hogyan fejeződött be az aznapi - manapság már egyre ritkábban művelt -  tradicionális halászat aznapi tevékenysége. De szerencsére holnap is mennek és mondhatom megéri egy pár órát áldozni a beachen töltött órákból és ennek részeseivé válni.

Azóta bármikor meglátnak az én dalmát halászaim a piacon, itt-ott a városban leheletnyit ellágyulva üdvözölnek "bog" és gyakran megkérdezik mikor megyek már megint velük melengetve ezzel kis magyar szivemet. Azt gondolják szerencsét hoztam nekik, pedig nekem volt szerencsém velük :-)

Hasonló élményekkel várunk és megmutatjuk ami az utikönyvből kimarad. Szállás nálunk: Sime's Guest House

"Megalakulni". Ez a legizgalmasabb része ismeretlenek ismerőssé válásának. Az én megalakulásom sem volt hétköznapi hogyan is lehetett volna egy nemhétköznapi emberrel. Azóta ezt sok-sok haverom alá tudja támasztani. Este 10-kor a Hula-Hula afterpartyn nem ritka látvány amint matarészeg csajok/pasik próbálják az épphogynem eszméletlen barátaikat járni tanítani. Ha éppen olyanod van, jókat lehet mozizni.....Barátnőimmel pont ezt csináltuk amikor egy kalapos, szakállas félmeztelen figura elvonta a figyelmünket és valami érthetetlen okból franciául kezdett valamit magyarázni. Gyorsan tisztázódott, hogy azzal nem sokra megyünk, váltottunk hát mi magyarból a pasi pedig franciából angolra. Annyira vicces volt és annyira tök mindegy merre megyünk tovább, hát hagytuk magunkat szórakoztatni vadonatúj barátunk által aki nem kevés mojitót fogyasztott el addigra. Már a megjelenése is egészen más volt mint a többieké általában.....a korát pedig belőhetetlennek éreztem. Komoly koncentrációt igényelt követni csapongó gondolatmenetét :-) 

Na most.....a Hula-Hula Beachbár Hvar egyik legnépszerűbb beachparty helye kb. 15 perc sétára a kikötőtől. A sziklákat nagy fehér matracos ágyakkal építik be amit a délután 5-kor elinduló brutál jó zene beindulásakor hátrahagynak az emberek, hogy a szintén sziklákat befedő lépcsőzetes stégen kezdjenek bele az őrületes bulizásba. A bár pálmalevéllel fedett, a pincérek "arcok". A kaja is egészen jó, de a koktélokat nem űbereli. A házi dj. Active Line Six már az első alkalommal felkeltette érdeklődésünket, na nem a megjelenésével (mert ha létezik antidj típus....hát akkor ő az) hanem a kurva jó zenéjével. Azóta persze már országos cimbik lettünk. 10-kor vége a bulinak hiszen a környék tele van kisebb-nagyobb villákkal és hát ez az egyezség.....De nem is baj ez hiszen ha jól elkaptad a fonalat akkor az azt jelenti, hogy még mindig fürdőruhában és szarongban vagy szóval mielőtt folytatnád az éjszakát haza kellene menni minimum ruhát cserélni. Ez vagy összejön vagy nem, tényleg. 

Aznap például nem jött össze. A 15 perces séta vissza a városba nem emlékszem pontosan, de kb. egy órás lett. Kérdés-felelet.....hiszen volt kérdésem bőven. Addigra már megtudtam, hogy egy igazi hvari benszülöttel sodort össze a jó sors. Közben egy kis témahangsúlyozó megálló. Szép lassan megtudtam pár dolgot erről a fura figuráról (továbbiakban S.) többek között, hogy ő halász. A halászokról valahogy más fogalmaim vannak/voltak általában. Hát gondolhatjátok, teljesen izgalomba jöttem mert ahogyan más helyeken is ha tehetem elmegyek halászni ha van rá lehetőség. Az egy olyan klassz program. Mondtam is rögtön, hogy éppen ez az amit szeretnék. Mert ugye a vitorlásról pecázgatni az teljesen más. De.... helyi halászokkal? Ki ne izgulna rá a hírre? 

Szóval mondom neki:

• Óh, hát én nagyon szeretném ha elvinnél magatokkal egyik hajnalban
• Azt nem lehet, soha senki nem jöhet velünk
• Miért?
• Meztelenül halászunk
• (nevetni kezdek) Nem hiszem
• Nem? (félfordulatot tesz és bokáig letolja a sortját elővillantva csokoládészínű seggét)
• Oh.....úgy tűnik igazat mondasz, de tudod mit? Nem probléma nem vagyok szégyenlős
• Ok, ha nem vagy rendben, de mi 12-en leszünk a hajón

Hát valahogy így volt. A halászós dologra a következő nyáron került sor. És valóban. Én voltam az első ember aki nem halász volt a hajón, ráadásul NŐ! Ők pedig MEZTELENEK!

......és így folyt. tovább :-)

....sztorik amik hiányoznak az utikönyvekből

(szállás van..... Sime's Guest House)

Dalmáciában, Hvaron ahol a szüret gyönyörű tradicionális módon történik..... szerelmes lettem az olívába – maslina – ahogy Horváthországban hívják. Szép név és a három hét alatt, amit a szüretelésével töltöttem, nagyon-nagyon sokszor hallottam. Ahogyan a „levantinka” szót is, amely az egyik legkedveltebb fajtája az olívának. Ezzel teljesen egyetértek már csak abból a gyakorlati szempontból is, hogy könnyen szüretelhető. Nagy szemű, a hangja finom amikor lepattan a száráról, nem kell erőteljesen tépni, ugyanakkor nem hullik sem a fejünkre, sem a földre az ágak érintésétől.

Szóval, levantin az én kedvencem is. Gyönyörű a színe a zöldtől egészen a feketéig egyszerre van tele vele a fa. Sőt, még cifrázza is, amikor egy szem egyik csücskétől a másik végéig változtatja a színét miközben a szem közepe cirmos. 

A zsák, amelybe gyűjtöttük kb. 30 kg-os (bár ebben kicsit kételkedem, mert nem nagyon tudtam megemelni). Szerintem van az 40 kg is. A zsákok lyukacsosak, a szájánál zsinórral. 

Sime és családjának (mama: Teta Seka, papa: Barba Mario és Ivo a fiatalabb testvér) két nagyobb ültetvénye van, egyik a városhoz közeli a másik kb. fél óra autóval hihetetlen kanyarokkal a hegy tetejére. Ez az én kedvencem. A szüret menete reggel 7 órás keléssel kezdődik, egy kis reggeli, kávé, cigaretta és a Lada Nivával indulás az olíva-ültetvényekre. Ivo vasárnaponként vadászik, (fácánt, vaddisznót, stb.) ezért természetesen van egy okos, gyönyörű barna vadászkutyája, Balk.

Ő hátul, a csomagtartóban várja, hogy elérjük a földeket, ahol a betonútról lekanyarodunk. Addigra már nyugtalanul kapkodja a fejét körbe-körbe mikor nyílik a szabadság ajtaja. Végigfutja az utat kisebb-nagyobb kitérőkkel és mi természetesen megvárjuk, ha nagyon belefeledkezne a szaglászásba. De visszatérve a reggeli induláshoz, említést kell tennem a ruházatról. Célszerű valamiféle bakancs és olyan ruha, ami kényelmes és nem nagy kár, ha túlságosan bepiszkolódik. Széldzseki és sapka mindig legyen a táskában, mert a hegy tetején bár rövidújjúra vetkőzünk a délkörüli órákban, de mikor lemegy a nap, bármilyen meleg is volt napközben, később igen hűvös tud lenni. Bakancs több dolog miatt fontos. A földek, még ha gondosan műveltek is, tele vannak sziklákkal, kövekkel, ennél fogva a talaj egyenetlen. Sokkal biztosabban lehet közlekedni, mászni, ereszkedni a kövekből rakott teraszokon át, ha a cipő talpa kemény. A reggeli harmat illetve egy esős nap után jó lenne a gumicsizma is, de a bakancs a legjobb. Nekem legalábbis tökéletesen bevált. Induláskor jó, ha van egy termosz kávé, víz és természetesen házi bor a táskában. Nálunk mindig van olivaolaj is. Az első megálló naponta ugyanaz. A piac melletti húsboltban be kell szerezni az ebédnekvalót. Amint felérünk a hegyre tétovázás nélkül felkötjük a kötényeket, ami egy nagy zsebből áll, elől bővebbre hagyva, hogy több olíva férjen bele.

Ez egy jó módszer, az ember szabadon jár-kel, ágaskodik, mászik és guggol, mikor hogyan lehet elérni az ágakat. Vannak, akik vödörbe szedik a szemeket és abból öntik a zsákba. Fontos, hogy ép szemeket gyűtsünk mert a sérült szemekből már nem lesz ugyanolyan ízletes olaj. Ettől függetlenül a földre pottyant szemeket is össze kell szedni, de jól megválogatva. Van más módszer is a szüretre, amikor a fa alá terítenek nylont, megfogják az ágakat és az olíva szemeket tenyérbe fogva fentről lefelé húzzák le a szemeket és hagyják leesni. Ez bizonyos fajtáknál ajánlatos, pl. a pici szeműeknél, melyek könnyen elengedik a szárat. Itt óvatosan kell eljárni, nehogy a szemekre lépjünk.

A parasuttból a markunkon keresztül ki kell válogatni a leveleket, semmi nem kerülhet a zsákba csak szárnélküli olivabogyó.

Hmmmm, Extra Virgin. Legyen benne minden színű és tökéletes lesz az íze. Persze minél érettebb, annál több olaj lesz belőle (régen megvárták amíg teljesen megérik, de akkor túl sok a savtartalma ami már kevésbé egészséget). Sőt.....eredetileg megvárták amíg a földre esik és így szakaszosan gyűjtötték az olivabogyót. A zamat, amit a zöldes szemekből nyernek, nagyban meghatározza a minőséget. Bár mostanában az éretlen olivából készült olaj a divatos, szerintem összehasonlíthatatlanul finomabb, izgalmasabb ízű a vegyes válogatás.

Némely fajta annyira duzzadt, hogy ha megnyomjuk az egyik végén egy-két lyukon keresztül méterekre spricceli magából a nedvet. Imádom hallani azt is, amikor lepattan a fáról. Vicces, mert az angol „picking” szó hasonlít erre a hangra leginkább, úgy csinál, hogy „pack”. Aztán az érintése. Hűvös, száraz, feszes héj és alatta a hús. Mindig tiszta, nem ragacsos. Még egy érdekesség különbözteti meg más gyümölcstől. Ezt nem esszük a fáról. Kesernyés, fanyar az íze. Szerencsés a természetnek e fajtája. Nemigen van ellensége. Előfordul ugyan, hogy féreg költözik az ágakba, de lemetszéssel véget lehet vetni a garázdáknak, persze utána fontos elégetni a beteg részeket. Így igazán „bio” a termés. A madarak is csak módjával csipegetnek a szemekből. Tulajdonképpen a tűz a legnagyobb veszély, amely fenyegeti az ültetvényeket. Mivel az olívafa száraz, meleg helyet kedvel, ezért sajnos előfordul a baj. Viszont, nem hal meg. Amíg gyökér van a földben nem lehet elpusztítani. Újból kihajt, újra és újra. Ez az Olíva. Öröklét. Sokszor látni a régi törzs megfeketedett csonkját, amit körbevesznek az új gyönyörű fatörzsek. Így az az érdekes dolog történik, hogy belülről is körbeszüretelhetők az ágak. A metszésnél ügyelnek rá, hogy ne legyenek túlságosan magasba nyúló ágak és zsúfoltan egymásba gabalyodók sem. Fontos, hogy a nap minél jobban érje a szemeket.

Hvaron az a szokás, hogy a családok közösen, kalákában szüretelnek. Az ebédet mindig az adott ültetvény tulajdonosa állja és készíti el mindenki számára. Ez ugyanúgy érvényes a „vendégmunkásokra” is :-) A családtagok még akkor is összejönnek, ha az ország más városaiban laknak. Azt mondják errefelé, hogy az olíva olyan, mint az anya, a szőlő pedig, mint a feleség. A szőlőt gondozni kell, különben nem lesz kedves hozzád, az olíva viszont mindig ellát táplálékkal. Feltétel nélkül.

Az olíva szüret szerintem felér egy meditációs nappal, ha úgy akarod. Ha igen, akkor egyedül maradsz a fáddal, jár a kezed úgy, hogy észre sem veszed. Időnként boldogan körülnézel, mert már szinte megfeledkeztél róla, hogy hol is vagy voltaképpen. Ami pedig körülvesz, az maga a földi paradicsom. Alattad a tenger, távolban kisebb szigetekkel, látsz öblöket, magasabb és alacsonyabb dombokat.

Rozmaringok mindenfelé virágaikban pompázva, a „manyiga” nevű gyümölcs pedig narancsosan és pirosan világít a bokrokon. Ja és persze a leszüretelt szőlő és levendula földek, amelyek nélkül Hvar nem is létezne. Ha pedig tüzetesebben és értő szemmel körbenézünk, akkor látjuk, hogy fűszernövények között lépdesünk a vad fokhagymától a zsályáig, minden itt van a lábunk alatt. A kőrakások hosszan vagy tornyozva tarkítják a domboldalakat. Ezeket ki tudja, akár 1000 éve is lehet, hogy elkezdték az emberek kiszedni a földből, hogy termesztésre alkalmas talajt nyerjenek. Az „én” családom egyik ilyen kőrakása egy kőkunyhó. Szép bejárati ajtónyílása van, a tetején a kupola közepén egy lyuk, amin keresztül távozhat a füst. A vadászok ma is használják. Akkora, hogy legalább nyolc ember körbeülheti a tüzet.

Apropó tűz. Ivo, 12 óra körül elmegy tüzet rakni és előkészíti a húsokat. Csak egy rács, ennyi az egész. Általában csirkét, kolbászt, szalonnát, borjút, bárányt vagy sertéshúst süt. Ennél finomabb, zamatosabb sültet még nem ettem. Pedig csak só és a házi olívaolaj, amit használ. Mellé kenyér persze a reggeli sütésből, amit az Olíviába tunkolhatunk. Az olívaszüretnek ez a része nem vegetáriánusoknak való, ezt be kell látni. Számomra viszont e nélkül már elképzelhetetlen. Ebéd után egy-két pohár házi bor majd a termoszból kávé. Egy kis szusszanás elmerengve a kristálytiszta ég, napsütés, tenger és a dombok látványában. De aztán folytatás, újból felkötjük a kötényeket és visszatérünk a fákhoz. Érdekes, hogy mennyire más a délelőtt és a délután hangulata. Délutánra mindenki elkezd beszélni, egymás szavába vágva sokszor a hangerővel nyomatékot adva a mondanivalónak. Sokkal inkább egymáshoz közelebb állva szüretelnek. Ha délelőtt hárman szedtek egy fát, akkor most lehet, hogy hatan. A vircsaft akkor hagy alább, amikor a nap ereszkedik a hegycsúcshoz. Mindenki egyszerre kezdi el érezni a fáradtságot. Gyorsan össze kell még gyűjteni a zsákokat, fel az autóra és irány haza.

Zuhanyozás és istenem, az a jóleső érzés, ahogy vízszintes helyzetben érzem a testem. Többször eszembe jutott ilyenkor, milyen szerencse, hogy nő vagyok, mert miközben én elnyújtózhattam, addig a férfiak tovább dolgoztak.

A napi mennyiséget zsákostól beleállítgatják nagy-nagy dézsákba és sós vízzel színültig töltik, melyekben kb. egy hétig marinálódik a friss olíva, amíg el nem jut a préselőbe. A lyukacsos zsáknak itt van igazi jelentősége, ugyanis nem kell kinyitogatni, hiszen a sós víz keresztüljárja így is. Sime megszervezte az egyik nap hajnalára a már addig összegyűlt olíva préselését. Van egy üzem a piachoz közel ahol tulajdonképpen bérbe veszik a gépeket. Egyik termelő a másik után. Először bekerülnek a szemek óriási őrlőkövek közé magostul, ahogy vannak. Ebből lassan jön ki egy barnás massza, amit körben ráfolyatnak kör alakú szövött anyagra. Minden ötödik közé vaslapot helyeznek. Ha egy kb. másfél méternyi torony elkészült azt beteszik a préslőgépbe, hogy az összes nedvet kinyerjék. A következő fázis - mielőtt kannákba gyűjtenék az olajat - a víztől való szétválasztás, hiszen a szemek rengeteg vizet is tartalmaznak. Fantasztikus érzés volt látni, amint az első csapolás megtörtént. Gyönyörű világoszöld színű, már a frissességén is átérződik az a zamat, amit kb. 3 hónap múlva ér el igazán.

A maradék rostanyag tökéletesen száraz. Annyira, hogy átveszi a szőtt anyag rajzolatát. Ezt összegyűjtik, szétteregetik és később még hasznosítják, pl. a termőföldet táplálják vele, de akár kenyérsütéshez is felhasználják.

A családi hétköznapokhoz visszatérve, Barba Mario minden este lemegy és lecsekkolja, hogy mit dolgoztak aznap a „fiúk”. A szülők ugyanis már nem járnak szüretelni, elég volt a munkából, élik nyugdíjas éveiket. A hangjából ítélve nem könnyű az elismerését kivívni. De hát, ebben a családban senki sem hagyja magát és mivel csak pár szót tudok elcsípni a heves szóváltásból, néha azt hiszem, hogy a következő percben vér fog folyni. Szerencsére nem!   Leülünk az asztalhoz és béke. Mintha mi sem történt volna. Végül is tényleg nem történt semmi, csak kicsit türelmetlenebbül közölték egymással a véleményüket. Teta Seka istenien főz. Majdnem minden nap van leves is. Nagyon sok olyan ételük van, amit mi magyarok is készítünk, a paradicsom levestől a töltött káposztáig, de valahogy minden egy kicsit más. Nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. Ők is savanyítanak például. Csakhogy nem mindig az általunk ismert szokásos zöldségeket. Az egyik kedvencem egy fűhöz hasonló „gaz”, ami kizárólag a tengerpart kövei között nő. Persze, hogy már eredetileg is sós az íze. Eszik húsok és bármi más mellé, de paradicsommal együtt, olíva olajjal meglocsolva fenséges köret. Olívaolaj, ami állandó. Mindig is szerettem, de mióta megkóstoltam Sime „home made” olaját, nagyon magasra tette a mércét. 

Ha megtetszett......gyere, ne tétovázz. Egyike lehetsz ennek az élménynek! Szállás nálunk, ebéded az elbeszélésben :-) Bubi Hvar Apartment

Foto: A konoba (pince) hamarosan kitárul

Hvar egy csodaszép szigetcsoportja Dalmáciának. Hogy idesodort a szél egy nyaralással kezdődött 2010-ben. Szikrázó napsütés, türkiszkék kristálytiszta tenger, csodálatos partok, eldugott öblök, tengerparti éttermek, naplemente,  beach partik... barátság, szerelem és az itteni hétköznapi élettel való ismerkedés......... Tulajdonképpen végtelenül egyszerű. Mostmár. 

Úgy tűnik észrevétlenül Hvar lett második otthonom már ha az év 365 napjait vesszük alapul. Mondhatnám, hogy furcsa, hogy így alakult, de mégsem.

A hétköznapok:

Nyár: "Az Ember" halászni jár. Egy családi vállalkozás független alkalmazottjaként. Ez azt jelenti, hogy ha nincs kedve felkelni reggel 4-kor akkor aznap nem halászik. Ha igen akkor felkel, felkap 1 l vizet és 1 l laza üdítőt valamint a szendvicseit amelyeket kb. éjfélkor összekészítettem és a mélyhűtőbe tettem, hogy amíg fogyasztásra kerül, legalább addig tartson ki hűtötten. Kb. 1 óra körül érnek vissza a halászatból tetőtől talpig fehéren a testükre száradt sótól ami a nap mint nap sötétebb barnára sült bőrüket a zuhanyozásig takarja. Ebéd majd - hacsak nincs valami elengedhetetlen elintéznivaló - ....szieszta. Na ez tart addig ameddig fel nem ébresztem, sokszor 6-ig. Akkor összekapjuk magunkat és leugrunk valamelyik öbölbe egyet hűsölni a tengerben azután kedvünktőll függően elnézünk valamelyik bárba. Hogy ez este 10-ig tartó lesz vagy reggelig.....? Ki tudja :-)

Szombat, vasárnap biztos,  hogy munka nélkül telik, szóval az előző éjszakák kimenetelétől függ  hánykor kelünk fel, illetve mikor megyünk le a partra. Leggyakrabban Milnában vagy a szemközti szigeten kötünk ki ahol többet töltünk az éttermek árnyékos teraszain laza fröccsök és barátaink társaságában mint a perzselő napon. Rengeteg ismerősünk és barátunk jár ide nyaralni és mindig van mit megmutatni nekik ha el akarnak szakadni a partmenti programoktól......ilyenkor csak bepattanunk a kis Bogárba (itt Buba) és irány a Sziget belseje! Ghost falvak és egyéb az utikönyvekből kimaradtak.......

A halászaton kívül a veteményezett krumpli, bab, paradicsom, padlizsán szükségleteit persze szintén szem előtt kell tartani, szóval a kapálás, leszedés és hasonlóak a nem halászattal töltött napok kora reggeleit szépen lefoglalják. Ilyenkor a kis 40 éves bogárhátún felautózunk a "földre" és kb. 10-ig (ameddig a hőség még elviselhető) elvagyunk ott.....mármint ami engem illet mert 'A Férfi" dolgozik én pedig jelenlétemmel támogatom. Az olivaföldeken is van egy kevés tennivaló.....egy motoros ekével a fák környezetét szépen fel lehet lazítani, hogy az egyébként rendkívül kevés nyári csapadék jó helyre kerüljön. A szőlőt pedig nézegetjük milyen szépen gyarapszik.

Foto: Virágzásban az oliva

Ősz: Ez a szüret ideje. Szeptemberben a szőlőé természetesen. A hónap második fele és az október gyakorlatilag munka nélkül telik, ez a hónap a helyiek holliday időszaka. A nyár gyakorlatilag éjt-nappalt kitöltő elfoglaltságának vége. Az idő isteni ezért  minden "helyi" a Szigeten marad - akik többségükben Splitben vagy Zágrábban húzzák ki a telet - és egymást követik a tengerparti éjszakába nyúló ebédek. Ez a Mi igazi nyaralásunk is. November elejétől attól függően, hogy mennyire készek az olivák a szüretre.....Kezdődik. Ez egy nagy szerelmem. Minden nap 7-kor kelünk és megyünk az olivaföldekre. Fél 1 körül leülünk ebédelni a reggel frissen megvásárolt bárány, csirke, kolbász, csevapcsicsa..... természetesen az ütött-képott grillen elkészített sültjeiből majd olivaolajjal és a körülöttünk burjánzó rozmaringgal felturbózva......hmmmmm Ennél csodálatosabb napszámosmunkát nem tudok elképzelni. Szedni az olivát köténybe vagy a fa alá terített nagy parasuttokra egyaránt élvezet. Minden egyes szemet megérinteni. Az oliva olajjal és vízzel telt feszes bogyói.......Hálós zsákokba gyűjtjük őket amit otthon sós vízzel telt kádakban áztatunk kb. 7 napig. Ez kissé kiáztatja a kesernyés ízt ezért miután a préselőből a hordókba kerül azonnal fogyasztható. Kb. 2 hónapig a színe még opálos, de lassan kitisztul és gyönyörű zöld nedüként ellenállhatatlan illatával és ízével elvarázsol.

Foto: Erről van szó

Tél: Ez az időszak a téli nyaralásokra időzítve tökéletes. Nem mintha nem lehetne mindig munkát találni a ház körül illetve valamit felújíani, kicserélni hiszen egész nyáron a túristák lakják az apartmanokat amikbe ősszel visszaköltöznek a családok. (Itt megjegyezném, hogy valami egészen speciális ez az életstílus ugyanis a nyár 4 hónapjára mindenki átköltözik az otthonából ideiglenes otthonaikba ami általában a legkevésbé sem hangulatos). Na...ezen próbálok dolgozni egy kicsit ezen a nyáron. Tavaly például kibéreltünk magunknak egy olcsóbb szállást mint amennyiért mi adtuk ki a lakásunkat. és még így is "megérte".

A szüret elmúltával az olivafákat meg kell metszeni mert villámgyorsan túlburjánzanak. Ezeket az ágakat valamint a körülötte lévő panyiga bokrokat (mindenféle nagyobb bokor összefoglaló neve) elégetik, hogy a hamarosan beköszöntő tavasz szép rendben találja az ültetvényeket. Mindenfelől füst száll fel, az emberek szorgoskodnak. Elkezdődik a szántás a veteményezéshez és a szőlőben.

Tavasz: Folytatódik az ültetés, a szőlő gondozása (metszés, kötözés, permetezés és megint szántás)

......és így tovább, ki tudja még milyen élményekkel gazdagít a dalmát élet!

Foto: Gazda és Gazdarica